Webdesign:
|
KATEDRA, TEÁTRUM, STADION Ha életem, munkám alakulásáról gondolkodom, a törvényszerűségeket és a véletleneket mindig ez a három görög-latin szó sűríti magába. Egyetemi éveim alatt (a nevezetes 1968 és a kevésbé nevezetes 1973 között, a budapesti bölcsészkaron, magyar-néprajz szakosként) harcosan hirdettem. csak tanár nem akarok lenni. Aztán vizsgatanításom első órájának ötödik percében ama véletlenek - egy furcsa elszólás formájában - úgy játszottak össze, hogy a vezetőtanár a félév egészére "nekem ajándékozta" az osztályt, pedig negyedikesek, érettségire készülők voltak. Egy másik véletlen az Országos Tudományos Diákköri Konferenciához kapcsolódva arra teremtett lehetőséget, hogy az ELTE BTK Magyar Irodalomtörténeti Intézetében tudományos segédmunkatársként keressek havi 1300 forintot (hat évvel korábban, egyetem előtt ennyi volt a vízfogyasztás-vizsgálói, vízóra-leolvasói bérem is), s tarthassak heti nyolc órát. Ottragadtam. Soha semmilyen más feladat, egyéb szakmai invitálás nem hívhatott el a katedráról, Harminckét tanév, hatvannégy szemeszter van mögöttem, legalább háromezer egykori és mai bölcsész van tisztában azzal, melyek a tanári erényeim és hibáim. A teátrumba az 1970-es évek legelején Major Tamás csábított be. Akkor éppen a Katona József Színházban (a Nemzeti hajdani kamaraszínházában) próbált, Iglódi István, a fiatal rendező irányításával, s úgy gondolta, a közeli univerzitásról csalogat át néhány érdeklődőt erre a valóban különös próba-kurzusra (1970-ben még, s utána vagy további három évtizedig, a Váci utcai, hajdani Piarista Gimnáziumban működött a Magyar Tanszék is). Ebből a vendégeskedésből íródott első színikritikám (1971 januárjában látott napvilágot), s a színház sem engedett el. Időnként dramaturg is lettem; tizenöt-tizenhat "drámatúró" évem két budapesti és három vidéki színház között oszlott meg. Stadiont belülről keveset láttam, már ami a "pálya gyepét" illeti. Az én sportágam, melyet közepes termetemmel közepesen űztem, a kosárlabda a sportcsarnokok Gerosan-illatával babonázott meg mindaddig, amíg egy tanár-diák meccsen egy buzgó gólya, az úgynevezett "rajongók" táborából, szét nem rúgta a bal térdemet. Odaadnám az összes könyvemet, a katedrát és a teátrumot, ha még ma is tudnék focizni, kosarazni! Maradt menedéknek mindenféle stadion (persze főleg az Üllői úti, a Ferencvárosé), ahol nézőként el-elüldögélek. Reményi József Tamással régen meccseken írtuk a paródiákat. A keresztrejtvény-készítés melletti másik hobbimat, a sportstatisztikai búvárkodást is, mondhatni, a stadionok katalizálják, szaporodó esztendeim fő időmérője az olimpiák egymásutánja. Akik jól ismernek, tudják: olimpia alatt engem semmiféle tennivaló kedvéért nem lehet előásni, mert a női gyeplabda selejtezői előtti bemelegítést is látnom kell, feljegyezve, hogy a nekeresdi tartalék kapus hányszor volt válogatott. Katedra, teátrum, stadion. Amikor az egyik elkeserít valamivel, a másik kettő megvigasztal. Fragmentumok a H2ONLAP-ra - azaz néhány vízre írt, elfutó sor, köszönettel kedves költőmnek, Tandori Dezsőnek, aki versben tette fel a kérdést: H2OL, H2ONNAN...?, s csodálatos három szakaszát az Hommage-t is "áttette" H2OMMAGE-ba... |
|
